2022. június 30., csütörtök

Matyasovszki József: Vásárhelyi László emlékkönyv - Jelenlegi ára: 1 200 Ft


Kiadás: Planétás
Vásárhelyi László egész életében a néptánc elkötelezettjeként szolgálta a hagyományból sarjadó nemzeti kultúra ügyét. A folklór és népművészet többi ágához hasonlóan a korszerű művészi élmény hordozójaként, művészi törekvések forrásaként ismerte meg a néptáncot a mestereként tisztelt Molnár István együtteseiben. Először amatőr, majd hivatásos táncosként élte át, és magával ragadó előadóként jelenítette meg a táncba szőtt költészet lírai és drámai erejű élményvilágát. Egyidejűleg az általa alapított és vezetett amatőr együttesekben a művészi élmény iránti fogékonyságra nevelő, közösséget teremtő feladatra is vállalkozott, és részt vett a tánchagyomány feltárásában, valamint a falusi együttesek patronálásában. Sokrétű ismereteit, széles körű tapasztalatait hasznosítva élete második periódusában meghatározó szerepe volt az amatőr néptáncmozgalom szervezésében és irányításában. Nagyhatású ismeretterjesztő tevékenységet végzett a televízió által közvetített Ki mit tud? vetélkedők zsűrijében. Életének mozzanatait, hitvallását, gondolkodásának sokszínű világát, szenvedélyes művészi tevékenységét idézik meg ebben a könyvben művésztársai, barátai, családtagjai.


Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2022-07-01 01:58 .

2022. június 29., szerda

Varrógép - Jelenlegi ára: 19 900 Ft

Privileg Német varrógép. Keveset használt megkímélt szép állapotban eladó.

Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Az aukció vége: 2022-06-30 02:04 .

Ékszerkellék: medál, caboshon, fityegő BMCF-05e 5db/cs - Jelenlegi ára: 350 Ft


 
Tibeti ezüst hatású  sharm, medál, fityegő .
5db / csomag
A méreteket a második fotón találod
A kategóriákra kattintva az összes ott szereplő termékemet meg tudod nézni.
Termékeim:
ÉKSZEREK:   Medálok  Nyakláncok  Fülbevalók  Karkötők  Órák  Szettek  Hajdíszek, hajcsatok  Lábékszerek, papucsok   Egyéb ékszerek
Gyöngy díszek
                        Esküvői ékszerek, hajdíszek, harisnyakötők, egyéb kiegészítők
Swarovski Elements:   Swarovski kristály gyöngy  Swarovski medálok
Gyöngyök:  -akril gyöngyök   -ásványok  -caboshan  -gyanta virág  -igazgyöngy  -kristály  -üveg gyöngy
925-ös sterling ezüst ékszerkellék:   -Ezüst csomótakaró  -Ezüst huzal  
-Gravírozható lap, tábla  -Ezüst gyöngykupak   -Ezüst gyűrű alap   
-Ezüst kandelláber, továbbépíthető köztes   -Ezüst medálkapocs
-Ezüst fülbevaló kapocs  -Ezüst szerelőkarika -Ezüst szerelőpálca 
-Ezüst köztes/gyöngy/díszitőelem   -Ezüst lánc méterben
-Ezüst lánckapocs  -Ezüst medál / pandora / fityegő  -Ezüst szerelőpálca  -Ezüst távtartó
Ékszerkellékek:   Csomótakar  Fülbevaló kapcsok  Fűzhető óra 
Fűző szál  Gyöngykupak  Gyűrű alap
Egyéb ékszerkellékek  Kandeláber/ továbbépíthető kö  Köztes, díszitő elem, gyöngy  Lánckapocs
Medálkapocs  Medáltartó  Szerelőkarika  Szerelőpálca   Tasak, zacskó, díszdoboz
visszatérés a "gyöngyvilág" oldalára


Jelenlegi ára: 350 Ft
Az aukció vége: 2022-06-30 00:28 .

2022. június 27., hétfő

Samsung J5re műanyag tok - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható Samsung gyári tok. Hibátlan, telefoncsere miatt adom el.
Nézd meg a többi aukciómat is érdemes.

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-28 01:10 .

2022. június 26., vasárnap

Barbara Reynolds: Dante A költő, a politikai gondolkodó, az ember - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Barbara Reynolds: Dante A költő, a politikai gondolkodó, az ember
Ha mégoly meghökkentő is, de tény: a világirodalom hovatovább hét évszázada vitathatatlan tekintélyű költőóriásának számító Dante életét és művét mindmáig megszámlálhatatlan kérdés, legenda és titok lengi körül. Legfőbb ideje volt hát – kivált Magyarországon, ahol átfogó, korszerű és a szélesebb közönséghez szóló Dante-monográfia még nem jelent meg –, hogy napvilágot lásson a jól ismert angol italianista, Dante-kutató- és fordító, Barbara Reynolds hézagpótló műve.
A könyv a súlyos filológiai apparátust mellőzve, ám az elmúlt két évtized Dante-kutatásának időtálló eredményeit messzemenőkig felhasználva vezet be az életmű egészébe, ezen belül pedig mindenekelőtt az Isteni Színjáték világába. Igen eredeti szemlélete révén ugyanakkor frappáns és meggyőző választ kínál számos rejtélyre. Ki is a híres jóslat emlegette férfiú, aki elhozza a világbékét? Az volt-e Beatrice, akinek századokon át hitték és hittük? Vajon milyen érzéki élmények szolgálhattak Dante túlvilági álmainak és vízióinak forrásául?
Barbara Reynolds azonban emellett – és mindezeken túl – meggyőzően mutatja ki azt is, hogy a Poklot, Purgatóriumot és Paradicsomot bejáró, és látomásos útjáról mindmáig hatóan eleven, színes és kézzel fogható képekben beszámoló Dante minden idők egyik legnagyobb radikálisa volt, akinek indíttatásában meghatározó szerepet játszottak a nagyon is evilági – ha úgy tetszik: politikai – célok és megfontolások. Az egyes művek tárgyalása életrajzi elbeszélésbe illeszkedik, és inkább ismertet, mintsem elemez vagy értelmez, mégis távol áll tőle bármiféle leegyszerűsítő szándék. Az eredmény: a tudományos korrektséget rendkívüli olvasmányossággal párosító könyv, igazi alapmű.

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-26 19:28 .

2022. június 25., szombat

DJI Osmo akkumulátor-töltöttség ellenőrző - Jelenlegi ára: 999 Ft

Legjobb áron 1 év garancia Azonnal készletről
ERNOY pénzvisszafizetési garancia
Több mint egy évtizede a TeszVesz-en
Az összes tételt a szállítás előtt ellenőrizzük. Célunk, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtsunk, és ha nem vagy 100% -ban boldog, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk, mielőtt visszajelzést küldene. Nagyon köszönöm, hogy minket választott.


Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2022-06-26 02:28 .

RENOX márkájú motoros nadrág - Jelenlegi ára: 9 800 Ft

5 alkalommal viselt, motoros nadrág, kivehető béléssel. Nadrág külső szárának hossza: 98cm, derék bősége: 37cm gumirozott, állítható vagyis bővíthető, csípő bősége: 53cm, nadrág szárának belső hossza: 66cm.
Thermo béléssel, amely derekánál cippzáral, nadrág száránál tépőzárral rögzíthető. Két oldalzseb, mindkettő zippzárral. A nadrág szárán (bokánál) cippzárral és tépőzárral megoldott az öltözés. Térdeknél zsebek vannak kialakítva, amelybe protektorokat helyezhetsz.
Keveset viselt majdnem új (ezért újszerűnek mondott), kimondottan meleg viselet.
Eredeti pót patentot bontatlan csomagolásban vele adom. Szövet anyagú, nem vízálló. Fényvisszaverő betétekkel. Hátán a derekánál a kabáttal össze varrható cippzár megvan.

Jelenlegi ára: 9 800 Ft
Az aukció vége: 2022-06-26 01:30 .

2022. június 24., péntek

BUCK USA kis méretű zsebkés, kis sörnyitó is van, nagyon finom darab, - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

BUCK USA kis méretű zsebkés, kis sörnyitó is van, nagyon finom darab,

Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-25 01:57 .

2022. június 23., csütörtök

retró tűzoltó készülék - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

A képeken látható állapotban.
Méret a képeken.
Szerintem teljesen üres.
Régóta áll.

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2022-06-24 02:15 .

Bing nyuszi és barátai Coco 31 cm-es - Jelenlegi ára: 3 890 Ft

Coco: 31 cm-es 3. 890 Ft
Nagyon jó minőségű plüss játék!
Az ár 1 db plüss figurára vonatkozik !  


Jelenlegi ára: 3 890 Ft
Az aukció vége: 2022-06-24 00:57 .

2022. június 22., szerda

Sensea prémium minőségű új zuhanyfej - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Sensea prémium minőségű új zuhanyfej
A csomagot bármilyen csomagküldési móddal el tudom küldeni!

Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-23 01:09 .

2022. június 21., kedd

Ps4-103 Ps4 Eredeti Játék : Infamous Second Son ( karcmentes) - Jelenlegi ára: 4 900 Ft

Eladó szép állapotban, nézd meg a többi hirdetésemet is.   Átvehetők személyesen Rácalmáson vagy postázom is.

Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2022-06-22 01:51 .

EXOTERRA TERRÁRIUM - SMALL/TALL 45X45X60 CM - Jelenlegi ára: 50 000 Ft

Eladóvá vált terráriumom kihasználatlansága miatt!
Csak személyes átvétellel!

Jelenlegi ára: 50 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-22 01:09 .

2022. június 20., hétfő

TYCKA objektív tok 2. - Jelenlegi ára: 3 100 Ft


Kihasználatlanság miatt újszerű állapotban eladó a fotókon látható TYCKA objektív tok .
Belső méretek:
- átmérő =  9 cm;
- magasság =  20 cm.
Tartozék : nincs !
_________________________________________________________________________________________________________________
Mivel ez egy magánaukció, ezért cserét, garanciát és visszavásárlást sem áll módomban vállalni rá!
A nyertes vásárlónak 3 munkanap áll rendelkezésére, hogy felvegye velem a kapcsolatot - ha én nem tenném és 7 munkanap a termék árának kiegyenlítésére!
Természetesen külön kérésre rugalmasan kezelem a tranzakciót, de ha nem jelenik meg az utalás a megadott határidőn belül akkor tárgytalannak veszem a vásárlási szándékot és ennek megfelelően értékelem, valamint ismét eladásra kínálom a terméket!
Kérem csak komoly vásárló "üsse le" a terméket, aki a fentieket elfogadja!
Az esetleges további kérdésekre szívesen válaszolok.


Jelenlegi ára: 3 100 Ft
Az aukció vége: 2022-06-21 02:27 .

ÚJ Fütyülős fekete telefonra ragasztható irattartó - Jelenlegi ára: 425 Ft

ÚJ, a telefon hátlapjára (is) ragasztható irattartó!
Az állítható méretű Fütyülős feliratú fekete baseball sapkák és a napszemüvegek másik aukcióban érhetők el! Unisex! Kérem, tekintse meg a többi termékemet is!

Jelenlegi ára: 425 Ft
Az aukció vége: 2022-06-21 01:09 .

2022. június 19., vasárnap

Star Wars : A klónok támadása / feliratos / ( 2 DVD ) - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Eredeti, nem másolt DVD.
Az 1. lemez karcos , a 2, lemez jó állapotú.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség a " Szállítási és garanciális feltételek " menűben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a  “ Szállítási és garanciális feltételek “ menűben talál.

Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-20 02:30 .

KÉPLET (Nicholas Cage) - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


Tisztelt Érdeklődő!
Eladó a képeken látható eredeti DVD lemez.
A lemez eredeti, használt, kiváló állapotú, nem karcos.
A borító a képeken látható állapotú.
A műanyag DVD tokon lejetnek kisebb tárolási és használati kopásnyomok.
Egyéb információk a borító hátsó oldaláról leolvashatóak.
Licitet nem törlök, 500, - forint alatti vásárlás esetén és utánvétellel nem áll módomban postázni, kérem licitáláskor ezt szíveskedjen figyelembe venni!
Személyes átvétel esetén előzetes egyeztetést követően a XIV. kerületben, fix helyen tudom átadni a terméket.
A postai díjszabások folyamatos változása miatt kérem, előre utalás előtt jelezze, hogy a megadott postázási lehetőségek közül melyiket választja, várja meg, amíg elküldöm a vásárlás+posta költség pontos összegét, csak ezt követően utaljon!
Köszönöm az érdeklődést!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-20 01:15 .

2022. június 18., szombat

Helyettesítő akkutöltő Nikon típ. MH-65 - Jelenlegi ára: 8 530 Ft

Helyettesítő akkutöltő Nikon típ. MH-65
Cikkszám: 9. 2. 70. NIK. 990. 6
Szín: Fekete
Méret: 77mm x 56mm x 24mm
Kicsi és kompakt akkugyorsTöltő hálózati és autós valamint hajón való töltésre. Az akkutöltés menetét és a töltés befejezését LED lámpa mutatja. A szett tartalma: - akkugyorsTöltő - 230V hálózati tápegység - 12V szivargyújtós csatlakozóadapter - használati útmutató
A termék futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Üzletünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen soproni üzletünkben vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott 10. 000Ft értéket meg nem haladó termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! A teljesítéstől számított 1 éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított 1 év eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
A 10. 000Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű termékeink esetében a kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22. ) Korm. rendelet alapján járunk el.
A jótállás időtartama:
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 év,
c) 250 000 forint eladási ár felett 3 év.
E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.
Köszönjük megtisztelő bizalmát!


Jelenlegi ára: 8 530 Ft
Az aukció vége: 2022-06-19 01:27 .

2022. június 17., péntek

JAWA 250 SÁRVÉDŐ HÁTSÓ - Jelenlegi ára: 37 879 Ft

TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 35333011 / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000092215; 22000

Jelenlegi ára: 37 879 Ft
Az aukció vége: 2022-06-18 01:40 .

2022. június 16., csütörtök

Notebook CPU hűtés, ventilátor, fan, Lenovo G575 - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Eladó a fent említett használt Lenovo notebook CPU hűtés.


Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-17 01:51 .

2022. június 15., szerda

2.4G vezeték nélküli visszapillantó biztonsági kamera, IR Éjjellátó +7" monitor VAN teherautóhoz. - Jelenlegi ára: 31 99

A termék azonnal elérhető, nem kell rá várnia!
Akár személyesen is átvehető, megtekinthető, a Budapesti boltunkban.
A tolatószenzor ultra hangos elven működik, tegye kényelmesebbé a tolatást, parkolást!
7 hüvelykes HD TFT LCD szélesvásznú monitor beépített 2, 4 GHz-es vezeték nélküli vevővel.
Visszapillantó infravörös éjjellátó vízálló hátlapi hátrameneti kamera beépített 2, 4 GHz-es vezeték nélküli adóval --Automatikus vízálló kameralencsével, 18 egyedi infravörös (IR) LED-del. Effektív hatótávolság: 10m.   Ez segít a kilátásban.
Kamera 1/3 CMOS érzékelő
 teherautó busz tolatási támogatás
 IP 67
 Üzemi hőmérséklet -10º C ? +60º C
Monitor 7' TFT LCD
 800× 480 effektív képpont
 Áramellátás a jármű akkumulátorán keresztül kapja.
 -10º C ? +60º C (üzemi hőmérséklet), 12-32V (bemeneti feszültség)
A teljes rendszer automatikusan működik
 Vezeték nélküli 2. 4G jelátvitel
 Tranmit távolság: 100m.
Tartozékok Monitor tartótartó, Monitor tápkábel, Felhasználói kézikönyv
 
A csomag tartalma:
 
A csomag tartalma:
1* Monitor
1* Kamera
2* Antennák
1* Távirányító
1* Tápkábel
1* Angol nyelvű kézikönyv


Jelenlegi ára: 31 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-16 01:57 .

2022. június 14., kedd

PIRAMISOK REJTETT TITKAI DVD ÚJ - Jelenlegi ára: 990 Ft

Tartalom:
 Piramisok szinte minden földrészen megtalálhatók. A dél-amerikai dzsungelekben, az egyiptomi sivatagokban, Jáva szigetén, Kína távoli tájain és hihetetlen módon hasonlítanak egymásra. Vajon miért? Ez a piramisok egyik nagy rejtélye. Tudja-e, hogy Mexikóban több található belőlük, mint Egyiptomban? Hogyan lehetséges az, hogy Indonéziában van olyan piramis, amely szinte ikerpárként hasonlít egy Mexikóban építettre? Mi lehet az oka, hogy az egykori építészek világszerte a csillagokhoz és a négy égtájhoz tájolták ezeket az építményeket? Ha szeretne válaszokat kapni a történelem izgalmas kérdéseire, akkor fedezze fel velünk a piramisok rejtett titkait...  
Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen elérése
 
Hang:
Magyar - Stereo
Képformátum:
4: 3
Hossz:
60 perc


Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-15 02:03 .

IKEA KUBBIS Akasztó+3 horog, fehér 2db - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Eladó a képeken látható fali fogas 2db.
Szélesség: 45 cm Mélység: 10 cm Magasság: 9 cm
Szállítási és fizetési feltételeink:
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, előre megbeszélt időpontban szinte bármikor Székesfehérváron az általam megadott címen.
Dpd futárral előre utalás esetén: 30 kg súlyhatárig lehetséges. Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható , termékenként változó. A pénz számlára érkezését követően munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag.
Dpd utánvétes csomag esetén munkanapokon 72 órán belül a címzetthez érkezik a csomag . Ennek díja a szállítási feltételeknél olvasható mivel termékenként változó.
Elállás esetén a termék visszaküldésének költsége a vevőt terheli.
Személyes átvétel esetén a termék épségéért , hirdetésben feltüntettet állapotáért 100% . -ig felelősséget vállalok. Futár szolgálattal történő küldés esetén a terméket alaposan csomagoljuk de épségéért felelősséget nem tudunk vállalni.
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától amiben megtalálsz minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, emailcím, bankszámlaszám, stb. ) Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk. Vásárlást követően emailben kérlek küld el a pontos címet ahová a terméket küldhetem és ahol biztosan át tudja majd venni valaki. Vaterán előre megadott címre is csak cím megerősítés után küldünk csomagot.
Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Termékeink használt termékek.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: hamarosz
Fejér Megyei Békéltető Testület
A fogyasztói jogvitákban a lehető legrövidebb időn belüli, hatékony fogyasztói jogvédelem. A legfontosabb szempont a vitás felek közötti egyezség létrehozása, hiszen így a kereskedők, szolgáltatók egy maguk által is elfogadott megoldás alapján rövid időn belül teljesítik az egyezségben vállalt kötelezettségeiket. A testület előtti fogyasztói jogviták keretébe tartoznak azon jogsérelmek, amelyek a kereskedő, szolgáltató által nyújtott áru, szolgáltatás minőségével, biztonságával kapcsolatban merültek fel, illetve a termékfelelősségi szabályokkal kapcsolatos jogviták, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével összefüggésben kialakult vitás helyzetek. A vállalkozót , kereskedőt minden esetben együttműködési kötelezettség terheli.
Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. +36 22 510-310
Online vitarendezés
https: //ec. europa. eu/consumers/odr/main/index. cfm? event=main. home. show&lng=HU
Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Nemzeti kapcsolattartó pont - Magyarország Krisztina körút 99 H-1016 Budapest Magyarország +36 1488 2033 - onlinevita@bkik. hu
ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSÁNAK A MENETE A fogyasztó 14 napon belül jogosult indoklás nélkül elállni a szerződéstől. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát eljuttathatja postán vagy elektronikus úton küldött levél útján, vagy elállási szándékát jelezheti telefonon is. Vásárlást vissza igazoló emailben feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mind esetben a Szolgáltató emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket indokolatlan késedelem nélkül a Szolgáltató részére visszajuttatni, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége Fogyasztót terheli, kivéve ha a Szolgáltató vállalta e költségek viselését. A Fogyasztó kérésére Szolgáltató gondoskodik a visszaszállítás megszervezéséről, azonban a Szolgáltató által megszervezett visszaszállítás költsége a Fogyasztót terheli, a Szolgáltató ez esetben az általa megszervezett visszaszállítás költségét nem vállalja át a Fogyasztótól, kizárólag segítséget nyújt abban, hogy a Fogyasztónak a visszaszállítás megszervezésével ne kelljen foglalkoznia. Fogyasztó erre irányuló igényét Szolgáltató felé előre jelezze. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Ha Fogyasztó a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését megkötését követően gyakorolja felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a Szolgáltató ésszerű költségeit. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek – ha szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés teljesítését a Fogyasztó kifejezett kérésére a határidő lejárta előtt megkezdte és gyakorolja felmondási jogát - megtérítését. A 45/2014 Korm rendelet 20. § A fogyasztó az indokolás nélküli elállási vagy felmondási jogát , a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén , aa) a terméknek, ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak, , ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolja. Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) Címzett: , Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: , Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: , A fogyasztó(k) neve: , A fogyasztó(k) címe: , A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
SZAVATOSSÁG
Kellékszavatosság
Az Ügyfél a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén az Ügyfél az átvétel időpontjától számított 1 éves ( használt termék esetén) elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Egy éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait az Ügyfél érvényesíteni már nem tudja. Nem fogyasztóval kötött szerződés esetén a jogosult az átvétel időpontjától számított 1 éves( használt termék esetén)elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit. Az Ügyfél – választása szerint – kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ügyfél által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést az Ügyfél nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére az Ügyfél is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. Az Ügyfél a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Az Ügyfél köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. Az Ügyfél közvetlenül a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A szerződés teljesítésétől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha az Ügyfél igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta (számla vagy a számla másolatának bemutatásával). Ilyen esetben a Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a az Ügyfél részére történő átadást követően keletkezett. Amennyiben a Szolgáltató bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az Ügyfélnek felróható okból keletkezett, nem köteles az Ügyfél által támasztott szavatossági igénynek helyt adni. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már az Ügyfél köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. Ha az Ügyfél a szavatossági igényét a terméktől - a megjelölt hiba szempontjából - elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a termék egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.
Termékszavatosság
A termék (ingó dolog) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Ügyfél – választása szerint – az pontban meghatározott kellékszavatossági jogot vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét az Ügyfél a gyártóval szemben érvényesítheti. Termékszavatossági igényként az Ügyfél kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén az Ügyfélnek kell bizonyítania. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét az Ügyfél a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Az Ügyfél a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős. Az Ügyfél termékszavatossági igényét az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával (Szolgáltató) szemben gyakorolhatja. A Ptk. értelmében gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. A gyártó, forgalmazó (Szolgáltató) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: - a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy , - a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy , -a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak, forgalmazónak (Szolgáltató) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2022-06-14 19:03 .

2022. június 13., hétfő

Kemping gázfőző - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Kérem nézze meg többi hirdetésemet is!

Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-14 02:21 .

XBOX 360, magyar RGH, + Kinect jó állapotban !! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Eladó egy jó állapotú XBox 360 RGH-s konzol Kinect szenzorral (átalakítóval), 1 db vezeték nélküli kontrolerrel.
A konzolon RGH módosítás van, magyar Freestyle 3 menűvel, pár db Kinect játékkal.
A gép másolt lemezes illetve pendrive/USB HDD-s játékokat is lejátszik.
Hibátlan működés.
Csere nem érdekel.

Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2022-06-14 01:03 .

2022. június 12., vasárnap

FIAT ELSŐ EMBLÉMA GYÁRI BONTOTT! - Jelenlegi ára: 1 999 Ft

FIAT ELSŐ EMBLÉMA GYÁRI BONTOTT..... .... MÉRETE 6 X 6 CM..... ..... ..... ..... ..... ....

Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2022-06-13 01:21 .

2022. június 11., szombat

Dinovo babafigyelő tükör az autóba - Jelenlegi ára: 3 800 Ft

Diono Márkájú babfigyelő visszapillantó tükör az autóba. A menetiránnyal háttal ülő babák figyelésére szolgál a hátsó ülés fejtámlájára lehet fölszerelni. A tükör 18 cm-es átmérőjű. 360 fokosan lehet mozgatni minden irányba hogy a babát lehessen látni.   Igy a szülők mindig látják akár vezetés közben is hogy mit csinál a kicsbaba.

Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2022-06-12 01:40 .

2022. június 10., péntek

Caprese Szeletelő - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Ideális paradicsomnak, mozzarellának és főtt tojásnak is.
Csak kibontva volt, nem használtuk.  
2+1 AKCIÓ:  3 termék vásárlása esetén a legolcsóbbat ingyen adom!  


Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2022-06-11 01:57 .

2022. június 9., csütörtök

ASUS X553M , X553MA 13NB04X1AP0321 alsókaszni használt - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

Leírás:
Termék név:  Asus X553 X553M / MA X553S / SA LCD Fedlap + Keret + Zsanér + LVDS Kábel 13NB04X1AP0201
Típus/modell szám:   13NB04X1AP0201
Állapot:   Használt
Garancia:   1 hónap!
Alsókaszni: 13NB04X1AP0321
USB & Audió Board:   ASUS AUDIO USB BOARD WITH CABLE / X553MA / 69N0RLB10A00-O1
Hangszóró: —
Csomag tartalma: LCD Fedlap, LCD keret, Zsanér, Webcam, Wifi antenna
Állapota szép
Az aukció végét követően,  a nyertes licitáló kap egy automatikus e-mailt, amiben minden további információ benne van vásárlás lebonyolításához.
Minden vásárlásról ÁFÁ-s számlát állítok ki (ami a csomagban lesz)!
Garancia:
- kézhez vételtől számított 1hónap.
Nem garanciális problémák:
- Szakszerűtlen beszerelés, fizikai sérülés.
- Nem rendeltetés szerű használat okozta károk
- Túláram, túlfeszültség vagy elemi kár (törés, ázás, stb)
- Egyéb alkatrészekkel fennálló inkompatibilitás
További termékeim :
http: //www. vatera. hu/listings/index. php? us=AlphaLaptop
 

Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-10 02:09 .

Vtech V.Smile Pocket Autos adapter - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

V. Smile Pocket adapter bontatlan csomagolásban.
A csomagolás alján a müanyag elengedett fotóztam
NAGYON SZÉPEN MEGKÉREK MINDENKIT CSAK AZ TEGYEN LICITET AKI A TERMÉKET ÁT IS VESZI, NE RABOLJUK EGYMÁS IDEJÉT!!! Licitálás előtt kérdezd meg, hogy a termék meg van e még mert máshol is hirdetem, amennyiben ezt elmulasztod ne reklamálj mert nincs mire!!! Csak az licitáljon aki a feltételeimet elfogadja! Ha ezeket nem tudod elfogadni kérlek lapozz tovább , köszönöm. kép szerinti állapotban. Ezt vedd figyelembe licitálásnál. Első érvényes licitnél zárom az aukciót. Termékeim közt találsz még hasonló dolgokat.. Ha kérdésed van azt licitálás előtt légyszi, köszönöm. Licit törlés véletlen licitálás nincs ne is kérd. Csak olyan licitáljon aki a terméket át is veszi!!!!! !!!!! !!! Vatera a nyertesnek küld egy levelet azon felül én is küldök egyet. Ne várja el senki, hogy én telefonálgassak , két napod van az aukció vége után arra, hogy jelentkezz, és négy nap áll rendelkezésedre a termék és posta díj utalására. Nullás értékelésűek kerüljék el az oldalam, ha esetleg mégis szeretnének licitálni kérdezzenek , mert sajnos a többségük nincs tisztába az oldal működési szabályzatával

Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-10 00:57 .

2022. június 8., szerda

Ps3 Resistance Playstation 3 játék - Jelenlegi ára: 1 900 Ft


PLAYSTATION 3 JÁTÉK
PAL
ANGOL NYELVŰ JÁTÉK
3 hónap garancia
A játékaim mind eredeti jogtiszta termékek.
VAN TÖBB JÁTÉKOM IS, KÉRLEK NÉZD MEG AZOKAT IS
LEMEZ: SZÉP
TOK ÁLLAPOTA: KIVÁLÓ
KÉZIKÖNYV ÁLLAPOTA:  SZÉP
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL:   A 10-IK KERÜLETBEN
POSTÁZÁS: BUBORÉKOS BORÍTÉKBAN, TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN EGYBEN POSTÁZOM ŐKET.
ELŐREUTALÁS ESETÉN:
FOXPOST: 799. - (TÖBB JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL IS) AJÁNLOTT KÜLDEMÉNYKÉNT: 915. - FORINT. (3 JÁTÉK VÁSÁRLÁSÁNÁL MÁR 1490. -)  POSTÁN MARADÓRA:  890. - FORINT (BÁRMILYEN MÉRET)
UTÁNVÉTTEL KÜLDVE: 1725. - FORINT.   FOXPOST UTÁNVÉT (HÁZHOZ MUNKAIDŐBEN): 1680. - FORINT


Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2022-06-09 01:15 .

2022. június 7., kedd

2022. június 6., hétfő

The elder scrolls Online : Morrrowind Xbox One-ra - Jelenlegi ára: 4 000 Ft


Eladó a képen látható szép állapotban The elder scrolls Online Morrowind Xbox One-ra . Lemeze karcmentes , a játék tökéletesen működik . Személyesen Szegeden lehet megtekinteni , de postázok is .


Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-07 01:51 .

2022. június 5., vasárnap

RETRÓ HIGANYOS LÁZMÉRŐ--HATVANAS, HETVENES ÉVEK !!!! - Jelenlegi ára: 12 000 Ft

HIGANYOS LÁZMÉRŐ HATVANAS, HETVENES ÉVEKBŐL PAPÍRTOKBAN, ANNO 16, 20 FT-BE KERÜLT. MŰKÖDŐ ÁLLAPOTBAN.

Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-05 21:15 .

EDDA MŰVEK - NEKEM NEM KELL MÁS CD (ÚJ, BONTATLAN!) - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

GYÁRI, EREDETI, ÚJ, BONTATLAN (FÓLIÁS) CD.
RÉSZLETEK A KÉPEKEN LÁTHATÓK

Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2022-06-06 00:57 .

2022. június 4., szombat

Vanish Colon Powergél Mosószer - Jelenlegi ára: 5 165 Ft


EAN:
8410104032814
Gyártó:
Colon
A nehezen eltávolítható foltoknak vége! Vásárold meg a Vanish Colon Powergél mosószert, amely mélyen tisztít miközben kíméletes a szövetekhez és ruhákhoz, így tökéletes eredményeket ér el. Ezenkívül ugyanolyan hatásos hideg, mint forró vízben. Eltünteti a legmakacsabb foltokatHideg vízben is hatékonyFehér és színes ruhához is használhatóMosószer és folteltávolító egyben

Jelenlegi ára: 5 165 Ft
Az aukció vége: 2022-06-05 02:27 .

Pamut rövidnadrág 134/140 - Jelenlegi ára: 550 Ft

Használt, de jó állapotú rövidnadrág. 134/140-es méret.

Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2022-06-05 01:15 .

2022. június 3., péntek

PCI kártya Startech PEXUSB311AC3 MOST 46546 HELYETT 32261 Ft-ért! - Jelenlegi ára: 32 261 Ft

Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromostermékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg PCI kártya Startech PEXUSB311AC3 -et verhetetlen áron.
Szín: PirosSúly: 48 g


Jelenlegi ára: 32 261 Ft
Az aukció vége: 2022-06-04 02:30 .

Karácsonyi Manó Gyerek Jelmez 4 részes teljes Farsangi Jelmez S-es Méret Unisex KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 4 490 Ft

Karácsonyi manó gyerek jelmez, teljes 4 részes szett, UNISEX
S-es méret, anyaga rugalmas.
A szett tartalma:
-Felső méretei:
- hossza: 44cm
-szélessége mellben: 56-68cm körbe
-Újja a válltól: 35cm
Nadrág méretei:
-derék: 34-60cm köbe rugalmas
-teljes hossza: 70cm
-belső szárhossz: 49cm
-ülep hátul: 21cm
-comb: 15X2cm körbe
Manó sapka méretei:
-teLjes hossza: 37cm
-fejméret: 25x2 cm körbe
A termék új és originált, készleten van.


Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Az aukció vége: 2022-05-27 14:08 .

2022. június 2., csütörtök

Sony Playstation 1 PS ONE PS1 játékkonzol SCPH-7502 párhuzamos soros port I/O müködik CSAK KONZOL - Jelenlegi ára: 11 90

CSAK A KONZOL ELADÓ.
Tesztelt, müködik.
Jó általános állapotban.
Gameshark és hasonló párhuzamos portos kazettákkal kompatibilis.
Fizetés elött kérem vegye fel a kapcsolatot a szállítás módját egyeztetni.

Jelenlegi ára: 11 900 Ft
Az aukció vége: 2022-06-03 02:35 .

Bluetooth-os LED villanykörte app és távirányító U-04 - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

A lámpa E27-es foglalatba csavarható; ennek köszönhetően nem igényel semmi manuális; vezetékes töltést.
Jó pihenéshez; nyugtató meleg fényre állítva; bulikhoz a disco mód bekapcsolásával; de ha ezekre éppen nincs szükség egyszerű; nagy erejű fényforrásnak is alkalmas; melynek színét kedvedre állíthatod; egy széles színskála segítségével.
Az eszközt a mellékelt távirányítóval vagy telefonról applikáció segítségével irányíthatod; ezzel válhatsz a szín módok között!
A zenét és a hangerőt szintén a távirányítóval állíthatod.
Választható módok:
a fehér fényű alap mód; melynek hőmérséklete állítható
a színes mód; széles színskálával
színesen villogó disco mód között.
E27-es foglalatba
A zene telefonról; a fény távirányítóval irányítható
Bluetooth-os zene lejátszás (Bluetooth 3. 0)
Egyszerű fényvezérlés
Teljesítmény: 12 Watt
Hatótávolság: Kb. 10 méter

Jelenlegi ára: 3 490 Ft
Az aukció vége: 2022-06-03 01:27 .

2022. június 1., szerda

Arany szandál 37 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

ELADÓ a képen látható 37-es alkalmi arany színű szandál. Párszor használtam csak, egy esküvőre vettem.
Személyes átvétel XI. ker. Kelenföldön vagy III. ker. Lajos u.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2022-06-02 02:51 .

Halálos Fegyver 1-4 ig. // Díszdobozos - Kerülj Szinkronba Sorozat - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Hang : Magyar ,
Személyesen a 17. kerületben tudom átadni !  
A DVD-k eredeti újszerű állapotúak !

Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2022-06-02 01:35 .